Mi a jóga?

A múltkori bejegyzésünkben Papp Edina tollából megtudhattuk, jót tesz-e a gerincnek a futás.  Ahogy ígértük, ma a jóga jótékonyhatásait mutatjuk be Edina segítségével. Nézzük is mi az a jóga!

mi az a jóga?

Mi a jóga?

A jóga egy életforma, melynek célja megismerni valódi önmagadat és teljes egyensúlyba kerülni azzal, aki valójában vagy.

A jógában 4 fő irányzat létezik, vagyis 4 fő útvonal, a célja mindegyiknek ugyanaz: az önmegvalósítás, vagyis felismerni azt, aki vagy.

A radzsa (királyi) jógairányzat az, amiben 8 lépcsőfokban van leírva, hogy lépésről lépésre hogyan tudja bárki elérni a szamádhit, vagyis azt az egyensúlyi állapotot, mely a maga a belső béke.

A nyolc ( ashtanga) lépcsőfok egyike az ászanák, vagyis a testtatások rendszeres gyakorlása, mint például a hatha jóga.

A további 7 lépcsőfokról egy másik bejegyzés fog szólni, ezzel a kis írással csak meg szerettem volna mutatni, hogy a jóga nem a kicsavart pózok minél szebb kivitelezését jelenti (mint, ahogy ezt sokan gondolják), hanem egy többlépcsős önismereti utazás, melynek egyik eszköze a meghatározott testtartások ismételgetése abból a célból, hogy erősítsd a testtudatodat és megismerd tested üzeneteit.

A jóga tehát egy életforma, melynek célja megismerni valódi önmagadat és teljes egyensúlyba kerülni azzal, aki valójában vagy.

Tarts velünk továbbra is! A következő bejegyzésünkben a hatha jóga rejtelmeibe vezetünk be Papp Edina segítségével!

A MOZO Stúdió zárva tartása miatt sem kell lemondanod Edina óráiról, mert az online órákon, előzetes bejelentkezés után továbbra is jógázhatsz vele.

Itt tudsz bejelentkezni Papp Edina online óráira:

Aktuális órarend

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

öt × 3 =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezd a sütik használatát, vagy zárd be az oldalt. További információ

Az Uniós adatvédelmi törvény értelmében tájékoztatlak, hogy a mozostudio.hu honlapon "cookie"-kat, magyarul vagy "sütiket" használunk. A sütik kicsi, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé és személyre szabottá tegye számodra a böngészést.
A sütiket bármikor letilthatod vagy újra engedélyezheted a böngésző beállításaiban. Amennyiben a tiltást nem teszed meg, illetve ha a "Rendben" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát.

További információért a sütikről és az adatkezelésről kattints az alábbi linkre:
Adatkezelési tájékoztató

Bezárás